Nos, ebben van 10%-nyi fájó igazság, de a maradék 90% attól még nettó kreténség. A jelzővel senkit sem szeretnék megbántani, nem személyeket minősítünk, hanem magának e közkeletű gondolatnak a műfaji kategóriáját igyekeztünk pontosan néven nevezni és próbáljuk szétcincálni, hogy ne lehessen olyan könnyen elővenni és 1,5 perc „befektetett munka” árán ezzel az életlen segédeszközzel letudni az egész kérdést. A témával kapcsolatos „kötelező körökre” egy mondatot szánnánk, mely szerint erősen érdekes, hogy a „korszellem” és a nemzetközi média milyen szisztematikus munkával és milyen pontos képet rajzol a kívülállók számára az egyházakról, másrészt pedig, hogy egyetlen elkövetett bűn is elszomorító és megengedhetetlen. Attól, hogy hallottunk valahol egy kőművesről, aki embert ölt, lemondunk a házépítésről?

Az elvárás a keresztény egyházak makulátlanságával szemben kvázi analóg, mintha elit kollégiumot, vagy VIP klubbot keresnénk. Érdekelne, ha egy igazi elit csapat lenne, melynek tagjaként felülemelkedhetnék a többieken. Ó, ha az így vélekedők eljuthatnának Woody Allen ön- és helyzetértékeléséig: „Sohasem lennék egy olyan klubnak a tagja, amelyik elfogadna engem tagjának.” Ha mi lennénk isten, akkor a mi híveink kemények lennének, mint a Delta Force, és tiszták, mint egy bölcsődei csoport pelenkázás után. Isten nem ilyen válogatós. Az Evangéliumának megőrzését és hirdetését tökéletesen átlagos emberekre bízta. Nem csinált semmi hókuszpókuszt, amivel e csoportot „minőségben” elkülönítené a többi embertől, sem szigorú belső elhárítást nem szervezett a tisztán tartására, hanem engedte, hogy a statisztika természeti törvényeinek megfelelően itt is legyenek lusták, okosak, szépek, ferde hajlamúak, visszahúzódóak, gátlástalanok, tehetségesek és kútmérgezők is. Egyszerűen azért, mert az Evangélium mindenkinek szól, mindenki számára elérhető, legyenek akár lusták, okosak, szépek, ferde hajlamúak, visszahúzódóak, gátlástalanok, tehetségesek vagy akár kútmérgezők. De mit ér az Evangélium, ha az azt követők megmaradhatnak lustának, ferde, hajlamúnak, kútmérgezőnek? Egyrészt sajnos az egyházakhoz csatlakozottak bizonyos része nem érti és nem éli az Evangéliumot, akadnak odavetődöttek, lelki, vagy anyagi szempontból „megélhetési keresztények”. Isten őket sem űzi el és nem is pusztítja el. Mert türelmes. Majd az aratáskor elválasztja a búzát az ocsútól. Még azt is eltűri, hogy egyházának tökéletlen tagjai, vagyis igazából minden keresztény, rossz fényt vessen őrá, a „külső szemlélők” szemében. A Katolikus Egyház több mint 2000 éves történelme során folyamatosan súlyos válságban volt, egyikből lépett a másikba, de a mindig másként megtépázott külső látszatok ellenére és alatt ma is él.

Mindig visszajutunk oda, hogy az értetlenség az Istenről alkotott téves, hamis, meghamisított képből adódik. „Szép kis isten lehet az, aki annyira tehetetlen, hogy a saját csapatát nem képes gatyába rázni, az ilyen engem nem érdekel.” Az ilyen „lúzer kiképző őrmester” isten minket sem érdekelne. De Isten nem kíván kiképezni, vagy idomítani senkit, ezzel mi szoktunk kísérletezni, még azokkal összefüggésben is, akiket elvileg legjobban szeretünk, vagyis például a házastársunkkal, gyermekeinkkel. Isten önkéntes, bizalomra épülő kapcsolatra hív mindenkit, miközben olyan mértékben tiszteletben tartja a szabadságunkat, hogy akár lúzerré lesz a kedvünkért, emberszív által felfoghatatlan szeretetében kockázatot vállalva értünk. Ó, milyen szánalmas az az ember, aki ahhoz az istenhez érez bizalmat, amit ő maga el tud képzelni, és a maga által kifundált ideális világ urává ezt az istent kívánja kinevezni! Bele gondol eközben csak egy pillanatra abba, hogy ez mennyire durva már? Annyira, hogy kénytelen vagyok megint előszedni egy viccesnek szánt béna hasonlatot. Ez bizony olyan, mint ha valaki jó ötletnek tartaná azt, hogy Kocsis Zoltán szórakoztatása céljából Zámbó Árpival énekeltet mulatós számokat, megkérvén Placido Domingo-t, hogy tartsa neki a kottát. Persze még ennél is billiószor szánalmasabb, beleszámítva azt is, hogy Árpinak teljesen felesleges kottát mutatni. (Bocs Árpi!) Elégedetlenkedünk egy általunk elképzelt isten szerintünk meglehetősen megkérdőjelezhető teljesítményével kapcsolatban, miközben az egész univerzum és minden élő és élettelen teremtője ott áll mellettünk, teljesen némán, alázatosabban, mint egy hajléktalan a meleg étel osztáson, és arra vár, hogy megszólítsuk. Ebbe belegondolva könnyen belátható, hogy egy langyos keresztény nagyobb kért tesz az egyházakról kialakult általános kép tisztasága ellen, mint egy botrányos magatartású pap.

Aki nem bízik abban, hogy egy ilyen néhol bűnöket elkövető, tökéletlen tagokból álló egyházhoz csatlakozva birtokába kerülhet a győzelemhez szükséges titkos, természetfeletti tanoknak, tudásnak és képességeknek, annak végül is nem rossz a szimata, mert az Egyház ilyennel valóban nem tud szolgálni. Az Egyház botladozó tagjai nem egy varázslóiskola tanárai és növendékei, hanem hétköznapi emberek, akik tanúk és hírnökök. Arról az örömhírről tudnak beszámolni, amit hallottak, és amit nap, mint nap átélnek. Ennek az örömhírnek a legfontosabb része nem írható le, nem lehet tudás formájában átadni. Az egyház tagjai nem birtokosai a tökéletesség titkos könyvekbe foglalt és elsajátítható receptjének, hanem résztvevői egy eleven Kapcsolatnak. Persze erről a kapcsolatról lehet és kell rendszerezően és pontosan fogalmazni, tudást rögzíteni a teológia, filozófia, mentálhigiéné, pszichológia, társadalomtudományok, szociológia, stb. nyelvén és fogalomkészleteivel, de hiába mélyülne el ezekben valaki évtizedekre is, nem tudná megszerezni azt a tudást, amivel, mint természetfeletti varázserővel fel tudná oldani azt a gyötrelmet, amelyet születése óta hordoz. A beteljesületlenséget, a törékenységet, a teljesség hiányát. Ezeket mi magunk nem tudjuk feloldani, de feloldódhatnak, ha belépünk a Kapcsolatba, azzal hogy beengedjük a zörgető Istent. És a kapcsolatban sem leszünk a birtokosai semmiféle varázserőnek, vagy titkos tudománynak.

Épp ezért zárásként újfent elnézést kérünk az első mondat durva és pökhendi felütéséért. E mondatok írója ismét nem gondolja, hogy okosabb volna bárkinél és ezért jogában állna leordítani mások haját, viszont, ezek szerint sikerült elérnie azt a rosszul titkolt célját, hogy még az elején sikerüljön némelyeket annyira feldühíteni, hogy végigolvassák ezt a több, mint 5000 karakteres bejegyzést.