Ha a kollégáimnak azt mondom, este kundalini meditációra megyek a gurumhoz, csettintenek, és még talán zömmel fel is néznek rám, a tudatos és trendi önkiteljesítőre, ha azonban azt mondom, hogy reggel egy órás Szentségimádáson voltam a templomban, akkor döbbent, kerek szemmel bámulnak és elkönyvelik, hogy jobb lesz óvatosnak lenni velem kapcsolatban.
Tömegek agyában a keresztény egyházakhoz és az ezek által hirdetett Istenhez már csak valami féle áporodott, nyirkos és homályos, kellemetlen múlt érzet kapcsolódik, ahol önálló gondolkodásra képtelen, múltba révedő emberek számára tartanak nevetséges, régies ruhákban fura előadásokat.
Isten halott, még mindig, egyre inkább (?), és meghal nap, mint nap, mert mi megöljük azzal, hogy nem veszünk róla tudomást. E blog szerzői szerint ez egy olyan tragédia, amin jelentős részben ma már nincs mit csodálkozni. Azon egyházak iránt, amelyeknek képe embertömegek fejében ma rajzolódik, mi sem éreznénk szimpátiát, és azon isten-t mi sem szólítanánk könnyek között, amit ők betettek agyuk erre kijelölt fiókjába.
A blog egyÜgyű íróinak célja, hogy gondolatokat osszanak meg és cseréljenek bárkivel azon alapvetésükkel kapcsolatosan, hogy e múltba fagyott, távoli, istenről közéletileg forgó, magától értetődőnek tűnő istenkép egy akkora katasztrófa, aminél nagyobbat nem lehet elképzelni, és evégből kísérletet akarnak tenni arra, hogy valami mást mutassanak fel, amennyire az ebben a műfajban és keretek között csak lehetséges.
E blog meghívó a közös gondolkodásra arról, hogy nem lehetséges-e, hogy azok a közkeletű érvek, vélekedések, melyek az egyházakkal, a hittel és Istennel szemben lehetővé teszik és megalapozzák az elutasítást, - vagy ami még rosszabb - a közömbösséget, mégsem olyan stabilan magától értetődőek. Nem lehetséges-e hogyha ezek axióma voltát félretéve kissé belegondolunk, akkor még az is kiderülhet, hogy éppenséggel minden egyesüknek az ellenkezője igaz?
Érzékelhetően létezik egy erő, egy folyamat, ami minden módon azon dolgozik, hogy Isten örömhíre ne valósuljon meg. A mi személyes életünkben sem, és együtt, mint ...